Teltház volt
Minél több ember elé állsz ki, annál izgalmasabb, ugye? A csapatunk már komoly közönségnek számít, mégis ötször volt alkalma minden résztvevőnek felállva gyakorolni a nyilvános beszédet. Ez a lényeg, gyakorolni és gyakorolni. Nem számít, hogy még nem vagy tökéletes, viszont a rendszeresség azzá tesz.
A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy lényegesen eredményesebb, ha rövidebb ideig (fél perc), de gyakrabban kapunk szót. Így a hozzászólások tartalma is változatosabb, sokkal színesebb a gyakorlás.
Új játékszerünk: A MIKROFON
Nagy ugrás! Már rögtön a legelső (bemutatkozó) szerepléshez mikrofont kapott mindenki. Bár nélküle is jól halljuk egymást, mégis a kihangosítás, valamint maga a formalitás meghozta a várt hatást. Mintha megnőtt volna a tér. A többség még soha nem tapasztalta a hangját ilyen kiterjedéssel. Látva az arcokat, és a pozitív fogadtatást, mostantól rendszeresítjük az új eszközt.
A beszédek új mélysége
Alkalmanként egy személy 7 perces beszédet tarthat. Ha Te is vállalsz egy ilyen szereplést, akkor elismerve a bátorságodat, a felkonferálástól kezdődő beszédet, egészen az utána következő értékelésig digitálisan rögzítjük. Majd az elkészített hanganyagot letöltheted - természetesen csak Te .
Önmagunk visszahallgatása során rengeteget tanulunk. Utólag elmében kijavíthatjuk a hibákat, újra értékelhetjük teljesítményünket, erőt meríthetünk mások építő véleményéből. Kivételes lehetőség a fejlődésre! Ráadásul az elégedettséged fokozására ezt a különleges szolgáltatást AJÁNDÉKBA KAPOD!
Nálunk ilyen meglepetésekre számíthatsz.
A tréning témája mindenkit megmozgatott
AKADÁLYOK LEKÜZDÉSE A CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN
Két akadállyal kell szembenézned: KÜLSŐ és BELSŐ
A táblára felírtuk az összes elhangzott hátráltató tényezőt. Ugye az üres helyre tudnál még írni párat?
Most külső vagy belső?
Külső lehet a pénz vagy a kapcsolatok hiánya, a kevés idő, vagy bármilyen függetlennek tekintett probléma. Ezek azonban csak látszólag külső okok. Megmagyarázom.
Aki saját sorsáért mást hibáztat (vád), az nem vállal felelősséget, így az irányítást elveszti élete felett. Ennek bizonyítéka az lesz, hogy negatív érzelmek kelnek fel, amelyek csak beszilárdítják a problémás helyzetet.
Még felületesen is tekintve, az akadályok többsége csak elménkben létezik. Ha pedig vállaljuk helyzetünkért a felelősséget, akkor belátjuk, hogy a körülményeink is saját teremtmények.
AKADÁLY = SIKER
1) Csak akkor találkozol akadályokkal, ha haladsz. Szuper! Mozgásban vagy, ami jobb, mint a passzivitás.
2) Az akadály célja nem a hátráltatás, hanem az, hogy leküzdése által erősebbé válj.
3) Felismerheted, hogy talán más utat kell választanod a célod felé. Ebből sokat tanulhatsz.